2010-es év járatai, hajóbeosztása

A tavaszi-őszi menetrendben történt főbb változások az előző évhez képest

Húsvét miatt a szezon egy héttel hamarabb kezdődik, de április végéig a járatok szombat – vasárnap közlekednek csak, és persze Húsvéthétfőn. 04.30-tól, péntektől minden nap. Tavaly a szezon egy héttel később kezdődött, de onnantól minden nap járt a hajó. A tavaszi szezon 1 héttel korábban végződik. A járatokban annyi a változás, hogy M1 és M3 5-10 perccel később közlekedik. Az őszi szezon október első hétvégéig tart, sajnos ez évek óta változatlan, 2004-ben lett október végéről október közepére (10.10) áttéve a szezonvég, azóta ez a dátumugrás miatt 1 héttel rövidült. Mivel idén október 23-án nem lesz többnapos ünnep, kérdés, lesz-e szezonhosszabbítás. M járat 1 hétig jár az őszi szezonban is. (J.Z.)

Az előidényi menetrendben történt főbb változások az előző évhez képest

Az előszezon 1 héttel korábban kezdődik. A járatok egy része csak részben közlekedik a teljes szezonok alatt, ez a korlátozás is teljesen megegyezik a tavalyival, az utószezonban úgy, hogy a tavalyi 3 hetes időszakból néhány járat 1 illetve 2 hétig volt korlátozva, ez most mindegyiknél egységesen 1 hét. Teljesen megszűnt az „A” és a „Cs” járat, a többi megmaradt járat időadata nem változott. Az utószezon idén csak 2 hetes lesz, de a főszezon meghosszabbítása miatt, ezért ez nem jelent szűkítést. (J.Z.)

A főidényi menetrendben történt főbb változások az előző évhez képest

A főszezon 1 héttel tovább tart. Itt több, jelentős változás történt, érdemes ezeket alaposabban megvizsgálni.

  • Megszűnt a csütörtökönként közlekedő Z járat, és Cs járat útvonala megváltozott, valószínűleg a csökkenő üzemképes hajók száma miatt.
  • M járat a J járatnak a meghosszabbítása lesz, és Kenese és Aliga között fog járni, pénteken és vasárnap. Időadata is változik! Keleti medencés változás még E3 10, E4 30 perccel korábbi indítása.
  • L járat 1-2 helyen 5-20 perces eltérés van, 2009-hez képest.
  • A legjelentősebb változás a G járat módosulása. Kvázi több részletben fog járni, a Földvár-Szemes-Akali-Révfülöp-Badacsony viszonylatban G1-G2-G3 számok alatt. Ez inkább technikai változás, a menetrend struktúrája nem tette lehetővé az egy járatszám alatti közlekedést. Visszafele útvonala ugyanez lesz G4-G5-G6, 45 perccel korábbi badacsonyi indulással. Ezzel Akali és Badacsony között napi kapcsolat lesz az északi parton, míg a déli parton megszűnik a Földvár-Badacsony közvetlen kapcsolat.
  • Cs járat Szemes és Lelle között jár majd, a Szemes-Akali viszonylat helyett. Sajnos a Cs járat idén még inkább a levegőben lóg, mint eddig, mert Lellén Cs1 érkezése előtt 5 perccel hamarabb elmegy N Badacsonyba, míg visszafele Cs2 környékén semmilyen járat nem jön sehonnan.
  • R járat korábban indul Lelléről, de csak Badacsonyig megy Szigliget helyett. Utána délután R2 Lellére fordul, onnan vissza és R4 már ugyanaz, mint 2009-ben.
  • N járat 20 perccel később indul Badacsonyból.
  • A tó legnyugatibb részén közlekedő K és U járatok is jelentősen változtak. K járat Keszthelyről 1 órával korábban indul, és Mária érintése nélkül Badacsonyig közlekedik. Onnan fordul vissza Keszthelyre, majd délután vissza Badacsonyba, és K4 már a tavalyi rend szerint jár. K járat Balatonmáriára nem megy be.
  • U járat a főszezonban némi időadat módosulással ugyanazt járja mint az előszezonban. Nem megy be tehát Keszthelyre, és a tavalyi szigligeti köre is elmarad.

Összegzés: Zárszóként elmondható, hogy több racionális változás történt a menetrendben. Kiemelném, hogy M járatra nem kell külön hajó, az északi parton újra van teljes vonalon hajóközlekedés, illetve Keszthely elérhetősége is javult. Egyedül a Cs járat tűnik értelmetlennek ebben a menetrendi struktúrában. (J.Z.)

Hajóbeosztás a 2010-es főidényben

Hajó neve Állandó beosztás 07.03-től
07.14-ig
07.15-tól
07.26-ig
07.27-tól
08.06-ig
08.07-től
08.18-ig
08.19-től
08.29-ig
Szent Miklós C          
Füred E          
Badacsony F          
Siófok N          
Hévíz  változó >>> 08.01-ig: U, 08.02-től: L
Keszthely  változó >>> 08.01-ig: L, 08.02-től: U
Fonyód változó >>>  07.21-ig: G, 08.09-ig: J+M, 08.10-től: H
Lelle  változó >>> 07.21-ig: H, 08.09-ig: G, 08.10-től: J+M
Szántód  változó >>> 07.21-ig: J+M, 08.09-ig: H, 08.10-től:G
Aqua Pannonia séta: Fonyód, Mária, Györök
         
Kelén séta: Füred          
Helka R          
Csobánc séta: Keszthely          
Csongor séta: Almádi, Alsóörs, Csopak, Kenese          
Tünde séta: Siófok          
Akali változó >>> W+tart1 A K B tart2
Almádi változó >>> tart2 K W+tart1 A B
Arács változó >>> K tart2 B W+tart1 A
Ederics változó >>> B W+tart1 A tart2 K
Györök változó >>> A B tart2 K W+tart1
Révfülöp Cs, séta: Szemes, Akali          

Megjegyzés: A T járatot a "tart1" vagy az "A" jelű hajó végzi. A tart1 siófoki helyszínt, a tart2 pedig fonyódi helyszínt jelent.

2010-ben a korábbi évekkel ellentétben a Balatoni Hajózási Zrt. nem járult hozzá a főidényi hajóbeosztás előzetes közzétételéhez. Így csak a megfigyelésen alapuló hajóbeosztás szerepelt a honlapon, azaz előző nap milyen hajók voltak az egyes menetrendi járatokban, feltételezve, hogy másnap is az adott hajó várható. Az itt megjelent táblázat a főszezon vége után került fel.

Hajóbeosztás a 2010-es utószezonban

A beosztás rögzítése megfigyelési alapon történt, azaz 2010. augusztus 30-án ezek a hajók közlekedtek.

  • E,D,L járatok: LELLE, FONYÓD, SZÁNTÓD (napi forgásban)
  • F: BADACSONY
  • G: KESZTHELY
  • H: HÉVÍZ
  • J: ARÁCS
  • B: AKALI
  • K: HELKA
  • U: GYÖRÖK