Menetrendi hajózás a Balatonon
A Balatonon menetrendi hajózást csak a Balatoni Hajózási Rt. végez. Két különböző jellegű menetrendi járat különböztethető meg: az egyik az átkelőjárat, mely alapvetően a tó déli és északi partja között közlekedik, valamint a másik a hosszirányú vonaljárat. Természetesen előfordulnak ezek kombinációi is. A menetrendben a járatokat betűjelzéssel látják el, a betű utáni szám az adott nap fordájának sorszáma (pl. H2).
Az átkelőjáratok nagy része naponta 2-8 alkalommal fordul meg. Siófok-(Füred)-Tihany, Szántódrév-Tihanyrév (komp), Földvár-Tihany, Szemes-Akali, Boglár-Révfülöp, Fonyód-Badacsony és Máriafürdő-Györök között van rendszeres átkelő járat. A menetidő minden esetben kevesebb, mint egy óra. A legnagyobb forgalmú átkelőhely a rév és a Fonyód-Badacsony szakasz.
A vonaljáratok jellegzetessége, hogy általában két északi parti végcél - Badacsony és Tihany - felé hordják az utasokat. A vonaljáratok az évek során fokozatosan rövidültek és egyre kisebb lett a kínálat. Az 1990-es években megtalálható volt egészen hosszú Siófok-Keszthely viszonylat, de létezett Siófok-Badacsony és Fonyód-Tihany viszonylat is. Ezeken a járatokon igen hosszú volt a menetidő, miközben a hajók sebessége nem változott. Jelenleg rendszeresen Kenese-Tihany, Földvár-Badacsony (átkelőjárattal kombinálva az északi part mentén), Boglár-Tihany, Boglár-Keszthely, Keszthely-Badacsony viszonylatokon közlekedik menetrendi hajó, a két végpont közti menetidő sok esetben közel 3 óra. A hajók reggel indulnak Badacsony és Tihany felé, és délután jönnek vissza.
A rendszeres járatok mellett találhatók olyan járatok, melyek csak a hét néhány napján közlekednek. Ilyen viszonylat pl. Aliga-Siófok és Akali-Tihany. A menetrendi hajók általában a déli parti kikötőkből indulnak reggel és este oda térnek vissza, az északi parti kikötőkben nem jellemző az éjszakázó menetrendi hajó. A hajók nagy része menetrenden kívüli időszakban előre meghirdetett séta-, disco-, vagy egyéb programjáratokat csinál.
A menetrendi hajózásban részt vevő hajók beosztása állandó, melyet a várható forgalom és a kikötők hajózhatósága alapján állítanak össze. A kisebb forgalmú járatokon vízibuszok közlekednek, ezek a hajózási főszezon kapcsán általában kb. 10 napos rendszerességgel cserélődnek. Az utóbbi években a vízibuszokon kívül más egyforma hajótípusok is cserélődnek a főszezonban (orosz tengerparti hajók és a 303-as vízibuszok). A menetrendi hajózás zökkenőmentes kiszolgálása miatt Siófokon és Fonyódon mindig van egy-egy tartalék hajó (vízibusz), melynek feladata a mentesítés, illetve az esetlegesen kieső hajó pótlásának biztosítása.
A balatoni menetrend alapstruktúrája az 1980-as évektől kezdve tulajdonképpen változatlan, a csökkenő idegenforgalom hatására a változások főként járat-csökkentésekben nyilvánultak meg. A hajók számának csökkenése, illetve újabb hajók megjelenése okozott némi átrendeződést, de lényegi változás tulajdonképpen azóta nem történt.
Időszakok a menetrendi hajózásban
A menetrendi hajózás alapvetően három időszakra osztható fel. Az időszakok hossza évente eltérő, a becsült idegenforgalomi adatok alapján határozzák meg. A főidény általában a teljes július hónapot és augusztus 20-a utáni első vagy második hétvégét foglalja magában. Ekkor szinte minden hajó és járat közlekedik. Az elő- és utóidény június hónapot és augusztus végét, szeptember közepét jelenti, ekkor főképpen az átkelőjáratok találhatók a menetrendben, néhány vonaljárattal kiegészítve. A tavaszi és őszi menetrend időszakában minimális a járatok száma, kb. 2-4 átkelőjárat vehető igénybe, melyek naponta 3-4 alkalommal közlekednek a Siófok-Füred-Tihany, illetve Fonyód-Badacsony útvonalon. Újabban egy-egy nagyobb balatoni rendezvényre egyes kikötőkből menetrendben nem szereplő, de menetrendi jellegű hajók indulnak. A révben a komp egész évben közlekedik, ha az időjárás lehetővé teszi (nincs jegesedés).
Hagyományok a menetrendi hajózásban
A téli időszakban a menetrendi személyhajók telephelye a siófoki kikötő. A menetrendi hajózáshoz hagyomány szerint évente két jelentősebb esemény kapcsolódik. Az egyik a szezonnyitó, mely során a tavaszi menetrend első napján Balatonfüreden szezonnyitót tartanak. Külön hajó viszi Siófokról a VIP utasokat (általában a Kelén vagy a Helka motoros), a másik hajó pedig az év első menetrendi utasait Balatonfüredre. Megérkezés után a Balatoni Hajózási Rt. egyik vezetője és a térség néhány polgármestere ünnepélyes megnyitót tart, meg után a résztvevőknek lehetőség van sétahajózásra. Szezonnyitót szoktak tartani még a Fonyód-Badacsony átkelőjáratok esetén is, amely egybeeshet a Siófok-Balatonfüred viszonylat szezonnyitójával. A hajózási szezon első siófokról kiálló hajója általában a Csobánc motoros, melyet ünnepélyes fogadással várnak Keszthelyen, bár a hajó csak sétajáratot csinál. A másik érdekesség az egyes szezonok végén az utolsó menetrendi hajóktól való búcsúzás. Az utolsó délutáni járatot végző hajók a kikötők személyzetétől virágcsokrot kapnak elindulás előtt, melyet a vezérpálcára kötnek. A hajók elindulás után a kikötők előtt hosszú hangjelzéssel tesznek egy utolsó tiszteletkört, majd mennek tovább a célállomás felé. A hajók beosztása alapján egy hajó akár többször is elbúcsúzhat egy év alatt a menetrendi időszakok végén.
Hagyománynak lehet tekinteni a lobogózást is. A lobogózás a nyílt vízen két szemben találkozó, egymás mellett elhaladó hajó "köszönése". Amikor a hajók orrai egy vonalba érnek, akkor a hajó farán lévő lobogót mindkét hajón leengedik, majd miután a hajók elhaladnak egymás mellett, utána mindkét hajón felvonják a lobogót. A Balatonon a menetrendi személyhajókon gyakori. Ez egy kialakult hagyomány, a Hajózási Szabályzat csak egy különleges esetben ír elő hasonló magatartást (II. rész A Magyar Köztársaság területén levő belvizekre vonatkozó kiegészítő rendelkezések, II-8. melléklet A Lobogóviselés szabályai: 7. A parancsnoki szalagot viselő hadihajót más hajó részéről tiszteletadás illeti meg. A tiszteletadás a nemzeti lobogónak egyszeri lassú le- és felvonásával történik).