Rév és a komp kikötése

Az oldal fejlesztés és karbantartás alatt áll.

Az oldal feltöltés/szerkesztés alatt. >>> A régi oldal itt megtekinthető


Szántódrévben és Tihanyrévben lévő kompkikötő egyaránt két komp egyidejű fogadására alkalmas. Mindkettő kőszórásokkal védett medencés kikötő, bár Tihanyrév a Balaton felé eléggé nyitott, a mólók rövidek. A kompok a közúttal párhuzamosan, annak folytatásában állnak meg, a két kikötőhely között kb. 2 m széles és 50 m hosszú betonpartfal található (a kompok hossza 40, illetve 35 m). A kompforgalom megidulásakor kezdetben a beton partfal mellett fapiloták voltak, amely mellé állt a komp. Manőverezéskor először a komp farát kellett odatenni, majd közvetlen a rámpához érkezés előtt az orrát, csak utána lehetett egy keveset csúsztatni a part mellett a hajót. A későbbiekben átalakították a kompokat, oldalsó gumigörgőket kaptak, melyek sima betonpartfalon gördülnek. A gumigörgők kb. 15-20 cm-t tudnak a hajótestbe egy rugós szerkezet segítségével süllyedni, így az oldalirányú parthoz érkezést megkönnyítik, az ütközést elnyelik. A görgős kialakítás nagy mértékben gyorsította a kikötési időt, ugyanis először a part mellé lehetett tenni a viszonylag gyorsan sikló hajót, majd a görgőkön támaszkodva pontosan meg lehet állni a parti rámpánál. A rámpánál rugós ütközők csillapítják az érkező hajót. A szántódrévi és a tihanyrévi rámpa között a távolság 1,18 km (komp által megtett út).

A parton lévő autórámpa kb. 4 m hosszú aszfaltozott betonlap és a víz felőli része egy hidraulikus szerkezettel emelhető, illetve süllyeszthető. A rámpa a vízállástól függően van beállítva, a közút és a komp kocsipálya szintje közötti nem túl meredek átmenetet biztosítva, mely által lehetővé válik a járművek gyors és egyszerű beszállítása. A rámpa és a komp kocsipályája között a kompon lévő 2,2 tonna súlyú, kb. 1,2 m hosszú és kb. 7 m széles lehajtható vaskapu biztosítja az egyenes utat. A kompra felhajtó gépjárműveket a személyzet irányítja a kocsipályán lévő három sávba a súlyeloszlásnak megfelelően. A buszokat általában középre állítják, egyrészt a súlyeloszlás miatt, másrészt pedig hogy a felépítményen kívül ne legyen több oldalirányú szélfogó felület (a busz a felépítmény takarásában legyen). A személyautók fel- és lehajtásakor a hajó kb. 5 cm-t emelkedik, illetve süllyed, buszok vagy teherautók esetében nem ritka a 20-40 cm-es mozgás is. A 2003-as évben a Balaton vízállása rendkívül alacsony volt, előző évtizedekben ilyen jelenség nem volt tapasztalható. A meglévő betonrámpák 60 cm és 120 cm közötti vízszint esetén használhatók, 2003-ban pedig 23 cm-es vízszint volt a legalacsonyabb érték. 2003. augusztusában új autófelhajtót kellett építeni a révbe. Szántódrévben és Tihanyrévben egyaránt a nyugati oldalra lett építve a meglévő betonrámpa meghosszabbításaként egy kb. 5 m-es vasszerkezetű rámpa. A magasság állítása kezdetben 10-15 cm-es lépésekben (daruval) volt lehetséges, majd 2006-ban beépítésre került egy hidraulikus szerkezet, mely a mozgatást egyszerűvé tette. 2007. tavaszán a szerkezeteket megerősítették, mivel a használat során gyengének bizonyult az ütközéselnyelő képessége.

A komp kikötéséhez kb. 25-30 mm átmérőjű acél sodrony kötelek állnak rendelkezésre, a hajótest mindkét oldalán elől-hátul van lehetőség kötelet kiadni. A kötélnyílásoknál egy görgős kötélterelő, egy szarv alakú kikötőbak, a kötélszorító (nipper) és a kötéldob található. A napi folyamatos üzem során csak a betonpartfal melletti első kötelet használják, mivel a hajótest tulajdonképpen "beszorul" a rámpa és a partfal közötti részbe, így egy kötél kiadása is elegendő a biztonságos kikötéshez. Erős elfújó szélben és éjszakára a betonpartfal mellleti oldalon elől és hátul is ki van kötve a hajó (hátul általában dupla kötéllel). Nagy járműforgalom esetén a ki- és beszállítás idejére nem minden esetben kötnek ki, ilyenkor a hajó motorjai folyamatosan járnak és a hajót a part mellett géppel tartják. Nehezebb jármű (pl. autóbusz) ki- és beszállítása esetén kikötnek egy kötéllel is, annak érdekében, hogy a busz súlya által a hajó egyik végén okozott hirtelen merülésváltozás ne lökhesse el a hajót a parttól.

Fotók 2002 és 2003-ból

Ezzel a hidraulikával lehet emelni, illetve süllyeszteni a feljárót a vízállástól függően.

2003. augusztusában épített autófeljáró

2003. augusztus 16-án délben a Kisfaludy Sándor komp - autókkal tele - a régi, nem átalakított keleti feljáróhoz állt, mivel ki szeretett volna állni a forgalomból. A képek alapján látható, hogy nem tudott kiszállítani, mivel nem használható a régi autófelhajtó, ennél mélyebbre nem süllyeszthető, így vissza kellett állnia az új nyugati oldalra. A vízállás ekkor 34 cm volt, a 2003-as év legalacsonyabb vízállása pedig 23 cm.

Kikötés a kompokon

A csavaros kötélszorító sodronyhoz (nipper).

A kötél vezető görgője (balra) és a horgonyberendezés.