Katamaránok

Tartalom


Általános adatok

A hajótest kialakítása katamarán szerű. A két-két testben hátul kabinok vannak (raktár vagy lakófülke), középen tartályok (ivóvíz, fekália, üzemanyag), elől pedig az orrtér, melyben a parti transzformátor és a horgonylánc található.

Az ötlet eredetileg külföldről származik, az ott lévő ilyen típusú hajók nagyon jó hatásfokkal működtek. Ennek oka a viszonylag kicsi merülés, kevés víz alatti felület, melyhez nagy géperő, nagy utasbefogadó képesség társulhat. Az ötlet jogdíját tervezéskor nem kívánták a költségek között szerepeltetni, ezért az eredeti mintát kicsit áttervezték. Így lett a Badacsony és a Siófok kissé szögletes és a hajótest alakján is módosítottak. Sajnos nem sikerült az eredeti mintát megvalósítani, ezért az első két hajó rendkívül lassúra sikerült. A Füred építésekor módosítottak a test alakján, így jobb lett a hajó sebessége.

A hajók az Újpesti Hajógyárban készültek 1978 és 1981 között. Az első utastér szintig felépítve a Sión lettek felvontatva.

 

Építés éve Hajó neve Utóbbi évek átalakításai
1978 Siófok  
1979 Badacsony  
1981 Füred  

Kormányállás

A két hajtóművet egy-egy karral lehet vezérelni. A karok körbeforognak, állásuk a hajtóművek irányát mutatja. A kart lefelé nyomva a motor fordulatát lehet növelni. A pult vízszintes részén a középső sorban a szélén belül lévő kis kar (joystick) segítségével szintén a hajtóművet lehet jobbra-balra fogatni, ez akkor kell, ha pl. megállás előtt az egyik hajtóművet hátramenetbe kell forgatni, ekkor nem kézzel kell kísérni a lassú mozgású kormányt, hanem csak a joystickot kell elhúzni. Közben lehet figyelni az előrehaladásra és a másik kormánnyal kormányozni. A joystick mellett lévő nagyobb kapcsoló a kuplung. A kormány természetesen üres (kikuplungolt) állapotban is forgatható jobbra-balra. A hajtómű teljes körbefordulása kb. 40 másodperc normál üzemmódban, veszély esetén üzembe helyezhető a gyorskormány, mely ezt az időt lerövidíti, azonban rendszeresen a manővereknél nem alkalmazható.

A hajó mindkét oldalán a kormányálláson melett a fedélzeten van oldalsó vezérlőpult. Ezek időjárásálló kivitelűek, vízálló burkolattal fedhetők. A hajó kormányzását lehet velük végezni (pl. mentésnél). A karok a két gép gázkara, az alsó gombsor a bal és jobb oldali hajtómű két irányú forgatására szolgál, a felső két műszer az hajtóművek helyzetét mutató axiométerek, alulról a második sorban a bal és jobb hajtómű kuplungkapcsolója van, egy kürtgomb és egy világításkapcsoló. A hajóvezetők egységesen nehéznek tartják a használatát, mivel polip típusú az irányítás (két kéz nem elég hozzá), azaz egyszerre kellene használni a kormány fordítógombokat (4 gomb), a gázkarokat, és a kuplungok kapcsolóit, és közben nézni kell az axiométert is, mivel csak az mutatja a hatóművek állását. Gyakorlatilag nem használják.

A kormányállásból a jó kilátást a hajó oldalán lévő tükrök segítik.A kormányállással körülbelül egy vonalban van egy-egy tükör, melyben a hajó fara és orra látszik. A hajótest középén oldalon szintén van egy tükör, amiben az utasbejáró látszik. A hajó mindkét oldalán és a kormányállás tetején van fényszóró. A kompasz a kormányállás tetején található, a kormányállás plafonjáról lelógó periszkóp szerű tükrös csövön lehet figyelni. Ez a kb. fél méteres cső leszerelhető.

Gépészet

Mindhárom hajóban a géptér az alsó fedélzeti szinten a hajó hátulján található. A két főgép a test két oldalán a hajtóművekhez közel helyezkedik el, a két segédgép elhelyezkedése hajónként változó.

Kifejezetten érdekes a motorok hűtési megoldása, ugyanis nincs külső hűtővízkör, azaz a hajótest víz alatti részén nincs a hűtővíznek nyílása. A hűtés úgy van megoldva, hogy a két hajótest középső részén az alsó fenéklemeznél nagy felületű hőcserélő található.

Meghajtás

Mindhárom hajó meghajtása a törzsek végén elhelyezett Z-hajtóművekkel történik. Kort-gyűrt csak a Siófok és Badacsony katamaránokon van, a Füred ms hajócsavarja nagyobb és nincs rajta gyűrű. A Siófok és Badacsony Katamaránok hajócsavarjai 2003-tól egy rácsot kaptak a Kort-gyűrű bemenő nyílására, hogy a nagyobb tárgyak beszippantását megakadályozzák. (lásd Technika - Z-hajtómű).

A motor után található egy hidraulikus kuplungszerkezet, mellyel olható a kapcsolat a motor és a hajtómű között. A kuplung és a Z-hajtómű között a rugalmas kapcsolatot és az elakadás-védelmet a gumi autoflex biztosítja.

Mágnes a katamarán oldalán a kikötéshez


A képen az első mágnesfal látszik, valamint a hátsó mágnesfalnál lévő magas jelzőrúd. A kép a fonyódi kikötőben készült 1986-ban, Badacsony ms.
Badacsony katamarán elkészülésekor kikötő-mágnest szereltek fel az oldalára, amely a gyors és egyszerű kikötést segítette. Az elektromágnes egy kb. 60 × 30 cm felületű vastag fémlap volt, amely a hajó orránál és faránál a hajótest mindkét oldalán a víztől kb. 50 cm magasan helyezhedett el. A hajón tehát összesen négy darab mágnes volt. A hajó rendszeresen Fonyód és Badacsony között közlekedett állandó jelleggel, így a partra is felszereltek kb. 2 ×1 m felületű fémlemezeket (mágnesfalakat), melyekhez az orr- és farmágnesek tapadtak. A kikötés így csak a kikötő ezen helyein volt lehetséges mágnessel. A manőver könnyítése érdekében a parti mágnesfalat egy - a mágnesfalhoz erősített - kb. 10 m magas fémrúd jelezte, amely a kormányállás magasságáig felért, így a hajó vezetője pontosan látta a mágnesfal helyét. A mágnes a hajó 24V-os hálózatáról (akkumulátorról) üzemelt és igen erőteljesen tartotta a hajót a partnál. Az utasok ki és beszállításakor többször meg kellett szakítani néhány másodpercre a működését, hogy a hajó merülése a terheltségtől függően emelkedhessen, illetve süllyedhessen. A mágnes használatával a napi rendszeres és állandó ingajárat kikötései egyszerűsödtek, nem volt szükség kötélmunkára. Megjegyzendő, hogy a katamarán két Z-hajtóműve minden manőverre önállóan alkalmas, nincs szükség az orr vagy a far parthoz kötésére semmilyen mozgásnál.
Ez a kikötési mód azonban tartósan nem volt alkalmas a hajó kikötésére, valamint felügyelet nélkül nem volt célszerű hagyni a hajót. Sajnos előfordult az az eset, hogy Fonyódon kiszállítás után a teljes személyzet ebédelni ment, valami elektromos hiba miatt a mágnesek meg elengedték a parti mágnesfalat. A kb. 20 perces ebédszünet után a személyzet azt tapasztalta, hogy a hajó kb. 1 m-re volt a parttól, úgy kellett rá beugrania valakinek, hogy visszahúzhassák. Szélcsend miatt nem történt baleset. Ezeket a mágneseket mára már leszerelték, a partról is lekerültek a mágnesfalak. A módszer sajnos nem vált be.

A katamaránokra festett reklámok

Év Siófok Badacsony Füred
2002 Nestle Aquarel - (kék) Pannon Praktikum (naracs) Pannon Praktikum (naracs)
2003 Nestle Aquarel - (kék) Pannon Praktikum (sárga) Bee (zöld)
2004 Nestle Aquarel - (kék) Djuice (lila) Djuice (lila)
2005 - (világosbarna zöld csíkokkal) Djuice (lila) Djuice (lila)
2006 - (világosbarna zöld csíkokkal) Djuice (lila) Djuice (lila)
2007 - (világosbarna zöld csíkokkal) Djuice (lila) - (világosbarna)
2008- (világosbarna zöld csíkokkal)- (világosbarna)- (világosbarna)
2009- (világosbarna zöld csíkokkal)- (világosbarna)- (világosbarna)

www.balatonihajok.hu - Balatoni hajók katalógusa - Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható